Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.03.22

70 év múlva a Keri

70 év múlva a Keri
Írta: Afraa (W.A.)

Nyűgösen és fáradtan ébredtem fel. Olyan jó volt a hétvége, ma pedig ismét hétfő van. Hogy én mennyire utálom a hétfőt. Miután felöltöztem és megreggeliztem adtam anyunak és apunak egy puszit, majd elindultam a suliba.

Mikor kiértem az utcára láttam, amint barátnőm közeledik felém, így amikor kellő távolságba került én is felpattantam mellé a mozgó járdára. Megöleltük egymást, majd elővettem a táskából a telefonom és bekapcsoltam.

  • Jó reggelt Frida. - Köszöntött a telefonom.
  • Jó reggelt Ti11. Kérlek, irányítsd a járdát a Keri felé. – Mondtam, majd a már megjegyzett koordinátákat a képernyőn megjelenő kis GPS ikonba húztam.
  • Rendben, legyen szép napod. – Mondta Ti11, majd automatikusan lefordultunk egy általa kialakított mellékutcára, onnantól fogva pedig csak vártuk, hogy megérkezzünk a suliba.

Imádtam a mozgó járdát. Csak rá kellett állni és már mehettél is oda ahova szeretnél anélkül, hogy sétálnod kellett volna. Akár csak egy mozgólépcső csak síkfelületen. Annyi volt mindössze minden ember dolga, hogy a telefonját vagy más hasonló készülékét csatlakoztassa a mozgó járda szerveréhez és adja meg azt a koordinátát, ahová szeretne menni.

Miután megérkeztünk az iskola elé leszálltunk a járdáról és elindultunk a bejárat felé.

  • Jó reggelt Árpi bácsi. – Köszöntünk Lilivel az iskola gondnokának, aki éppen az egyik napelemet cserélte ki a tetőn, ami úgy tűnt elromlott.
  • Szép jó reggel lányok. – Köszönt vissza, majd kinyílt előttünk a suli bejárata és bementünk.

Hirtelen kirázott a hideg, ugyanis bent az épületben jóval hidegebb volt, mint kint az utcán. Úgy látszik, tényleg sokat számít, hogy ha az egyik napelem már hiányzik. Elvégre ez teszi ki az iskola fűtésének 80%-át. De nem aggódtunk. Bíztunk Árpi bácsiban, hogy hamar megoldja a problémát és ismét kellemes idő lesz.

Lilivel megnéztük, hogy mi az első óránk, majd amikor láttuk, hogy matematika témazáróval kezdünk gyorsan a lifthez szaladtunk. A másodikra érve elmentünk a 8-as terembe majd mindenki helyet foglalt a padjában és pont becsöngetésre megérkezett a tanárnő is. Bekapcsolta az asztali holokivetítőt, majd beütötte a tanári kódját és automatikusan átirányította a dolgozat kérdéseket a diákok padjára. Természetesen a koordináta-geometria senkinek se nyerte el a tetszését és engem is csak az a tudat nyugtatott, hogy a családom többi tagjának is ugyanezt kellett megtanulnia és ők is valahogy leérettségiztek. Persze a nagyi mindig azzal piszkálódott, hogy én ne mondjak semmit, ugyanis ők még tankönyvből tanultak és a dolgozatot is papírra írták, de ugyan kérem, 2086-ot írunk, már a laptop se menő úgy, mint anyuéknál, nem hogy a toll meg a papír. 

Miután betöltődtek a kérdések, hevesen elkezdtük nyomkodni a padunkon található érintőképernyőt, azon belül is a virtuális számológépet, majd a 45 perc letelte után mindenki visszacsatolta a dolgozatát a tanárnőnek.

A 2. óra történelem volt Bischof Ottó Tanár Úrral, aki ugyanolyan szívvel lélekkel tanította a történelmet, mint a nagyapja, aki pedig az én nagymamámnak.  Lilivel elindultunk a holoszoba felé, ami előtt már az osztálytársaink várták a tanár urat, amikor is észrevettem, hogy Ádám elhagyott egy használt zsebkendőt a zsebéből.

  • Ádám vedd fel a zsepit és dobd, ki még mielőtt a Tanár Úr meglátja. – Szólt oda neki Lili, azonban a fiú rá se hederített.
  • Ádám süket vagy?! – Förmedt rá a lány, majd hallottuk, ahogy valaki megköszörüli a torkát.
  • Ádám, azt hiszem elhagytál valamit. – Szólalt meg mögülünk a Tanár Úr, amire már a fiú is felfigyelt és automatikusan felvette a zsebkendőt.

Ha már nem használod, akkor tudod hol a helye. – Tette hozzá a férfi, majd kinyitotta a holoszoba ajtaját és betessékelte a többi diákot.

Ádám grimaszolva a falhoz ment, majd megnyomott egy gombot, aminek hatására a földön egy 30x30 cm-es négyzet alakú rés jelent meg, amibe beledobta a zsebkendőt. Igen, amióta az iskola alatt kialakították a szemétfeldolgozót, azóta már csak így működött nálunk a szemét kidobása. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás. A ledobott hulladékot egy gép automatikusan szelektálta, így nem kellett az iskolába 4 különböző kuka a műanyagnak, papírnak, fémnek és az üvegnek. Ráadásul a feldolgozott hulladékból előállított villamos energia teljes mértékben ellátta az iskolánkat.

Bent a teremben a Tanár Úr beütötte a táblagépébe a tanári kódját és az aznapi tananyagot, majd egy hatalmas fénycsóva kíséretében megjelent előttünk egy II. világháborús katona. Ottó Tanár Úr a jellegzetes fegyvernemekről illetve harci eszközökről, ruházatról tartott nekünk előadást, majd miután befejezte azt, mindenki automatikusan felvette a 3D-s szemüveget és úgy folytatta tovább a tanítást.

Szerettük a történelmet, szinte mindenki kivétel nélkül. Olyan volt minden egyes óra, mintha visszamennénk az időbe és ott lennénk egy adott helyszínen. A hanghatások, a fények annyira valósághűek voltak, sőt sokszor még az illatokat is érezni véltük. Természetesen ehhez is volt egy-két szava nagyinak, amikor ezt elmeséltem. Elmondta, hogy amikor még ő tanult történelmet, akkor a tanár úr még csak Power Point-ot tudott alkalmazni a tanításban, nem is mertek olyanról álmodni, hogy holoszoba.

Miután vége lett az órának mindenki felkapta a tesi cuccát és elindultuk le a terembe. Lent az öltözőkben átöltöztünk és pont becsöngőre már mindenki a tornasorba állt. Testnevelés tanárunk Máté Bálint Tanár Úr pedig síppal a szájában lépett be és becsukta maga mögött az ajtót.

A jelentés után közölte, hogy ma még játék órát fog tartani, így a fiúk bementek a szertárba és nagy örömködve kihozták a légdeszkákat, aztán már csak hűlt helyüket lehetett látni. A lányok a már jól megszokott röplabdát választották, ami a 70 év alatt szinte semmit nem változott. Nagyi persze erről is nagyon sokat mesél. Már jó párszor hallottam tőle, hogy ő is mennyire szerette a röplabdát, annak ellenére, hogy az elején kicsit esetlen volt és a magassága sem igazán volt a játéknak megfelelő. Szerencsére én is így érzek a játék iránt és engem is úgy buzdít az edző, mint anno a nagyit Máté Norbert Tanár Úr.

A következő két óra nagyon hamar eltelt, utána pedig éhesen indultunk le a menzára. Lilivel elvettünk egy-egy tálcát, majd beálltunk a sor végére.

  • Szia, Matilda. – Köszöntem a robot konyhás néninek, amikor sorra kerültem.
  • Szia, Frida, mit kérsz enni?
  • Ööhm… legyen sajtos hamburger narancslével. – Mondtam, majd átnyújtottam a pult fölött Matildának a tálcát.

Ő két aprócska kockát tett a tálcámra, majd rátette egy futószalagra, ami automatikusan egy hatalmas sütőbe vezette. Én eközben kihúztam telefonom oldalából egy zsinórt, amit Matilda magára kapcsolt, majd pár másodperc múlva Ti11 jelzett, hogy az átutalás megtörtént.

  • Köszönöm és jó étvágyat. – Mondta Matilda, miután az ő szeme is jelzett, hogy megkapta a pénzt.

A sütő túloldalára mentem és már ott is volt a tálcám a kész sajt burgeremmel és a nagy pohár narancslevemmel. Lilivel leültünk az egyik szabad asztalhoz, majd neki álltunk falatozni. Ekkor hirtelen felvillant a telefonom képernyője és Ti11 szólalt meg: Frida, új üzeneted érkezett.

  • Kérlek, nyisd meg. – Mondtam, amire anyu hologramja jelent meg.
  • Szia, kicsim. Reggel itthon hagytad a kulcsod. Suli után menj, le apuhoz a szélerőműbe nála van. Én délután dolgozok, apu is, de a nagyi otthon lesz. Vigyázz magadra, puszi anyu.

Az ebéd után elindultunk a lifthez, azonban valamin megakadt a tekintetem. A holokivetítős faliújságon már elkezdték hirdetni az Öko-napot. Közelebb mentem és akkor láttam, hogy idén március 22-re, azaz most péntekre esik ez a program. Nagyon megörültem ennek a hírnek, ugyanis ha minden igaz, akkor megússzuk a bio-mechanika dolgozatot. Nem is értettem igazán, hogy most 12.-be miért volt szükség már ilyen sallang tantárgyakra. Nem is érettségi tantárgy ráadásul heti egy órában tanultuk. Csak időpocsékolás volt.

Az utolsó óra biológia volt. Végig néztem osztálytársaimon és ugyanannyira volt kedvük ehhez, mint nekem. Amikor bejött a Tanár Úr, ő is elszörnyedt a látványon, így jó megoldásnak találta azt, hogy az osztályteremben elhelyezett ionizátort magasabb fokozatra kapcsolja, ezáltal javítva a teremben lévő levegő minőségét és tisztaságát. Pár perc elteltével pedig mi magunkon is éreztük a hatását, ugyanis jobban tudtunk koncentrálni. Ezek után már érdekesebbnek bizonyult a 3D-s kivetítőn megjelenő emberi testrész is, ami a tanári asztal előtt a levegőben jelent meg, így a tanár úr az asztalba épített vezérlővel minden oldalról meg tudta mutatni az erek hálózatát, a szív felépítését.

Az óra befejeztével mindenki mehetett haza. Kifele menet a teremből odajött hozzánk Hugó az egyik osztálytársam, aki lelkesen mutogatta új szerzeményét, amit az apukája fejlesztett ki a Tudományos Intézetben. Mi Lilivel érdeklődően hallgattuk, hogy mi ez újdonság, amit VidiFon-nak hívott, ő pedig elmagyarázta, hogy közvetlen, élő video kapcsolatot tud teremteni a karjára csatolt kis készüléken keresztül, bármelyik hívott féllel.

Miután kiléptünk a suli bejáratán, elköszöntem Lilitől és elmentem a kulcsomért apuhoz, majd megkértem Ti11-et, hogy irányítson haza. Otthon Afi nagyi várt és érdeklődően kérdezte, hogy-hogy telt a napom, amit részletesen elmeséltem neki, ő pedig csak szkeptikusan annyit fűzött hozzá: „Bezzeg a mi időnkben..”